Magyar Dankó Pista

Dankó Pista muzsikus cigánycsalád leszármazottja, s már 15 évesen saját zenekara élén játszik. Döntő fordulat életében a költő Pósa Lajossal való megismerkedése.  

- Ettől fogva nem is válik el a két név egymástól, és míg magyar nótát dalolnak a világon, addig mindig együtt emlegetik nevüket - mondja róluk Móra Ferenc. - A költő karjára vette a cigányt, és halálos holtáig el nem hagyta többet.

Alig múlt kilencesztendős, amikor édesapját elveszti. Neveltetéséről ekkor atyja zenész barátja, Erdélyi Náci, a szegedi cigánykirály gondoskodik, aki egyebek közt Gárdonyinak és Mikszáthnak is bírja a barátságát. Dankó Pista tizenöt esztendős korában saját zenekara élén prímás, Szatymazon. Itt ismerkedik meg Joó Ferenc festő-földbirtokos Ilonka nevű leányával is, akit az apai házból regényes körülmények között megszöktetve feleségül vesz. A sors kiszámíthatatlan akarata jóvoltából a később megbékélő apósa jelenlétében hal meg Dankó Pista 45 évesen, budai lakásában, tüdőbajban. Rövid élete során több mint félezer dallamot, nótát komponál, melyek a magyar nóta történetének egyik legnagyobb alakjává teszik. A Dankó-nóta jelentősége túlmutat önmagán, hisz oly korban történik mindez, amelyben a magyarságunk megtartóereje a tét. Ahogy Ady mondja:

        „Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,

        Akinek a lelke elvágyódik innen,

        Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,

        Akinek a lelke magyar földön árva,

        Megmenti, megtartja a te magyar lelked,

        A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,

        A te duhajságod, a te kacagásod...

        Visszaadtál nekem egy vesztett világot!..."

A dalkirály, Dankó Pista életének utolsó sorai ezek voltak:

"...A végzet, mely egyik kezével megtermékenyítette a lelkemet, és több mint 500 nóta alakjában pazarul szórta rám a dalok tömegét, a másik kezével elvette tőlem egészségem egy részét. Azt gondolta tán, hogy elég volt a muzsikából? Már San Remóban égette a vágy a lelkemet, hogy még egyszer lássam, és elbúcsúzzam közönségemtől. Búcsúzzunk! Aztán ki-ki emlékezzék szeretettel, híven, holta napjáig. Én még azon túl is..."

Halva született Ady és Léda gyermeke?

Ady Endre nagy szerelme Diósi Ödönné Brüll Adél, vagyis visszafelé olvasva Léda.  A költő 1903 nyarán ismerte meg Lédát, kapcsolatuk 1912-ig tartott.  Léda 1907. augusztus 26-án halva született lánya nagy valószínűséggel Ady Endrétől származott. A megfelelő súlyú magzat pár nappal a születés előtt halt el a méhben, aminek okát utólag nem lehet megállapítani, bár tény: Léda sokat cigarettázott, még a terhesség alatt is, ami növeli a magzati halálozás gyakoriságát. Felmerülhet a vérbaj okozta magzati fertőzés lehetősége is, de 1907-ben Léda – ha esetleg megkapta volna Ady Endre betegségét – már túl kellett, hogy legyen e betegség fertőző időszakán. Léda és Ady viszonyáról egyébként tudott a férj, Diósi Ödön - becenevén Dodó – is, aki valószínűleg biszexuális volt, ez magyarázhatja, hogy különösebb zokszó nélkül fogadta el a családi háromszöget. Sőt, egyik levelében Léda férjének Adyval való kapcsolatáról azt írta: „S ez a Dodó, hogy szereti ezt az embert, néha féltékeny vagyok rá.”  A családi háromszögben élő Léda halva született lányának anyakönyvi kivonatában apaként Diósi Ödön kereskedő szerepelt. Sokak szerint azonban három érv is szól Ady Endre apasága mellett:

1. Ady mély aggodalommal és féltő gondoskodással kísérte végig Léda terhességét. Léda a vajúdás kezdetekor Adyt hívta Budapestről Nagyváradra. Róla Léda szülése után Vészi Margit a következőket írta naplójába: „Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott…” Diósi csak szeptember közepén látogatta meg feleségét, és ezután vetette fel a válás gondolatát.

2. Léda és Ady Endre a fogamzás legvalószínűbb időpontjában, 1906. december 4-én, illetve az azt megelőző és követő két hétben: november 20‑a és december 18-a között együtt voltak. 1906. szeptember 10-e és november közepe között kettesben vettek részt egy hosszabb földközi-tengeri hajóúton, majd utána Ady Endre és Léda rendszeresen találkoztak Párizsban.

3. Vészi Margit „Margita” közlése szerint: „Ady a maga gyermekének vallotta Léda szülöttét, azzal a bizonyítékkal, hogy hat ujjal született, mint ő.” Adynak ugyanis hat ujja volt, és ennek a dominánsan öröklődő fejlődési zavarnak a megismétlődése a leánymagzatban valóban apasága döntő bizonyítékának számít.

A Budapesti Napló

A kép Kréner Balázs tanulmányában jelent meg, a Napút folyóiratban. A Budapesti Napló munkatársait ábrázolja. Jobb oldalt könnyű felismerni a fiatal Kosztolányit, tőle balra néz szembe a kamerával Csáth Géza.

A középen szembenéző úr nem más, mint Bíró Lajos, a lap helyettes szerkesztője, majd felelős szerkesztője, Róla ma kevesebbet beszélünk, pedig a kor ünnepelt novellistája volt, később pedig sikerült nemzetközi karriert csinálnia. Hollywoodban is dolgozott forgatókönyvíróként, később pedig Korda Sándorral alapítója lett a London Films Productionnak. Első kiugró sikere a VIII. Henrik magánélete című filmje volt, de nevéhez fűződik A vörös pimpernel, A bagdadi tolvaj és az Öt lépés Kairó is.

Ezek az emberek gyakorta voltak vendégei a dunavarsányi Vészi-kúriának, amelyre - mint az előző posztban említettük - ma is emlékeztet 4 óriás feketefenyő.

Hogy kerül egy kertbe zongora?

Dunavarsány egyik felében, amelyet Nagyvarsánynak hívnak, áll négy óriás feketefenyő. Ezeket az önkormányzat 1998-ban kultúrtörténeti értékük miatt védetté nyilvánított. Miért? - tehetjük fel a kérdést.

A terület ma néhány cég telephelye, korábban tsz volt, azelőtt viszont - a második világháborúig - a Vészi család kúriája állt itt. Vészi József, a Budapesti Napló alapítója, főszerkesztője gyakran hívta meg ide a lap szellemi holdudvarába tartozó alkotókat. Olyan művészek töltötték itt az időt, mint Csáth Géza, Molnár Ferenc vagy Ady Endre.

De ez még semmi! Az irodalomtörténet ugyanis feljegyezte, hogy Ady éppen itt, e kúria kertjében írta a Margita élni akar című ciklust, valamint azt a verset, amelyet a magyar szimbolizmus emblematikus műveként szoktunk emlegetni, A fekete zongorát.

A kúria a háború után elpusztult, a kertből csak ez a négy fenyő maradt. Ezek emlékeztetnek arra, hogy Varsány valaha a modern művészet élvonalába tartozó alkotók pihenőhelye volt.