Magyar Dankó Pista

Dankó Pista muzsikus cigánycsalád leszármazottja, s már 15 évesen saját zenekara élén játszik. Döntő fordulat életében a költő Pósa Lajossal való megismerkedése.  

- Ettől fogva nem is válik el a két név egymástól, és míg magyar nótát dalolnak a világon, addig mindig együtt emlegetik nevüket - mondja róluk Móra Ferenc. - A költő karjára vette a cigányt, és halálos holtáig el nem hagyta többet.

Alig múlt kilencesztendős, amikor édesapját elveszti. Neveltetéséről ekkor atyja zenész barátja, Erdélyi Náci, a szegedi cigánykirály gondoskodik, aki egyebek közt Gárdonyinak és Mikszáthnak is bírja a barátságát. Dankó Pista tizenöt esztendős korában saját zenekara élén prímás, Szatymazon. Itt ismerkedik meg Joó Ferenc festő-földbirtokos Ilonka nevű leányával is, akit az apai házból regényes körülmények között megszöktetve feleségül vesz. A sors kiszámíthatatlan akarata jóvoltából a később megbékélő apósa jelenlétében hal meg Dankó Pista 45 évesen, budai lakásában, tüdőbajban. Rövid élete során több mint félezer dallamot, nótát komponál, melyek a magyar nóta történetének egyik legnagyobb alakjává teszik. A Dankó-nóta jelentősége túlmutat önmagán, hisz oly korban történik mindez, amelyben a magyarságunk megtartóereje a tét. Ahogy Ady mondja:

        „Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,

        Akinek a lelke elvágyódik innen,

        Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,

        Akinek a lelke magyar földön árva,

        Megmenti, megtartja a te magyar lelked,

        A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,

        A te duhajságod, a te kacagásod...

        Visszaadtál nekem egy vesztett világot!..."

A dalkirály, Dankó Pista életének utolsó sorai ezek voltak:

"...A végzet, mely egyik kezével megtermékenyítette a lelkemet, és több mint 500 nóta alakjában pazarul szórta rám a dalok tömegét, a másik kezével elvette tőlem egészségem egy részét. Azt gondolta tán, hogy elég volt a muzsikából? Már San Remóban égette a vágy a lelkemet, hogy még egyszer lássam, és elbúcsúzzam közönségemtől. Búcsúzzunk! Aztán ki-ki emlékezzék szeretettel, híven, holta napjáig. Én még azon túl is..."